Kicsit más bejegyzés, de számomra fontos értékeket képviselnek a szakmai hitvallásomban és szeretném, ha ilyen oldalról is belelátnátok a munkásságomba.
A szituációk, bár SNI - Sajátos Nevelési Igényű - gyermekekkel kapcsolatos tapasztalataimra vonatkoznak, de úgy vélem ugyanolyan fontos helyet képviselnek a tipikusan fejlődő gyermekekkel zajló közös munka során.
1. Soha, de soha semmilyen körülmény között következményként nem venném a tanulótól a szünetét, amely 2 foglalkozás között van. Legyen az integráció keretei vagy speciális intézmény között!
A gyermekeknek szükségük van a mozgásra. A mozgás fontos részét képviseli a szenzoros integrációnak, így az alapszükségleteink szabályozásának is. A gyermek az iskolai szünetetk alatt tudja rendezni magát, akármennyire ártatlan 10-15 percnek tűnnek egy felnőtt szempontjából, de ha elvesszük, nem a közös munkát és nem a fejlődését fogjuk támogatni.
Sajátos nevelési szükségletű vagy beilleszkedési és tanulási nehézségekkel küzdő gyermekeknek - csak, hogy néhányat említsek ADHD, figyelemzavar, autizmus spektrum, szenzoros integrációs zavar - az elsődleges motivációja és kikapcsolódási lehetősége, az újra töltődése ez az időszak.
Mindemellett olyan szociális készségek színterét is képviseli a szünet, ahol szintén értékes fejlődési mérföldköveket érhetnek el. A szünet, véleményem szerint, ami jár a gyermeknek, nem az az időszak és hely, ami következményként róható.
2. Soha nem módosítanám az étkezési szokásokat.
Szintén alapszükséglet, energia forrás és kikapcsolódás, rendeződési időszak. Soha se húznám tovább vagy lenne bármilyen fejlesztésnek befolyása az étkezési szokásokra, tehát tolnám el vagy vennék el az idejéből, s következményként sem használnám sajátos nevelési igényű gyermekeknél.
Sok gyermek ilyenkor nyugszik meg és regulálja magát. Újra töldődik az idegrendszer is és képes lesz figyelni a következő feladatára. A rágás segít, olykor frusztrációt is csökkent. Az étkezés bizonyos keretek között jutalmazás, motiváció is, valami, amit várunk, egy cél.
3. Soha nem használnék olyan kifejezéseket a gyermekek felé, mint például "Jajj, de rosszfiú/lány voltál.", vagy írnék le viselkedést negatívan " Hogyan gondoltad, hogy ezt már megint csak úgy elveszed?".
Mindig is következetesen, együttműködve a gyermekkel és a családjával együtt a kitűzött cél felé haladunk, továbbá a szabályok ismertetésével és felállításával kezdjük a közös munkát, amelyekben külön szerepet kap a gyermek adott képességei is. Mindezt és a kommunikációt körbe öleli, meghatározza és megalapozza a pozitív nevelési eszközök és a biztonságot nyújtó környezet.
A motiváció és a jutalmazás eszközeivel a gyermek egyéni szükségleteinek megfelelően dolgozok, ezt mindvégig szem előtt tartva a gyermek számára is. S a legfontosabb, a fókuszt számára nem arra kell helyezni, hogy "Mit akar.", hanem emlékeztetem, hogy KI Ő VALÓJÁBAN és MILYEN ÉRTÉKEKET KÉPVISEL.
4. Soha nem zárnám ki a szülőt a tájékoztatásból
Számomra nagyon fontos, hogy a szülővel, a gyermek, a kliens családjával közösen, együttműködve dolgozzunk. Elengedhetetlen része a közös gondolkodás, az információk átadása, az igények és a célok meghatározásához, így fog a gyermek is fejlődni, a leghatékonyabban haladni a kitűzött célok felé.
5. Soha nem hoznám be a magánéletet a szülői konzultációba
Sajnos, mióta itthon tevékenykedek sokszor tapasztalom azt, hogy a szakember a saját egyéni problémáit, vagy csak szimplán történéseit behozza egy-egy konzultációba. Fontosnak gondolom ezeknek a határoknak a meghúzását is, hogy van, ami igen belefér és segíti, de van sok történés, ami már nem oda tartozik.
Nem terhelhetem a saját történéseimmel a családokat, egy speciális helyzetben teljesen más problémák jönnek. Segíteni, támogatni és ott lenni a családnak a célom, ez a hivatásom akkor ennek megfelelően tevékenykedek ezen a területen is.
Nagyon szépen köszönöm, hogy elolvastátok a soraim és bizalmatokba fogadtatok!
